Mint elmondta, abban állapodtak meg Nemzeti Eszközkezelővel, megvizsgálják a lehetőségét, hogy az eszközkezelő a hozzá kerülő lakásokat átadja. Az ingatlanokat bérlakásként adhatnák ki a települések, ez nagyjából 25 ezer lakást jelent. Az önkormányzatoknál megvan a bérlakáskezelő rendszer, így ezt a feladatot a lakásvagyonnal együtt átvennék az eszközkezelőtől – mondta. Az önkormányzatok feltétele az, hogy a lakbért ne a kormány határozza meg, hanem a település vezetése a helyi adottságokhoz alkalmazkodva. Kósa Lajos közölte azt is, az önkormányzati szövetség úgy látja: bevezethetetlen a mostani helyzetben a hulladékgazdálkodási törvényben szereplő tonnánkénti 20 eurós hulladéklerakási díj. Ez 20–40 százalékos díjemelést jelentene, amelyet a polgármesterek szerint csak lépcsőzetesen haladva lehet megvalósítani. Beszélt arról is, hogy egyeztettek a kormánnyal, hogyan tudják az önkormányzatok a járásoknak zökkenőmentesen átadni a feladatokat, igaz, azt még ők sem tudják, konkrétan milyen feladatokról lesz szó.
- Nyolcezer lakást vásárol meg az Eszközkezelő
- Finta Sándor elképzelései: felhőkarcolókat, állami bérlakásokat Budapesten
- A Nemzeti Eszközkezelő az egy gyereket nevelőket is megmenti
- Keresik a balatoni ingatlanokat
- Lakásvásárlási támogatást kaphatnak az örökbefogadók
- Bulihotel is nyílik a balatonfüredi görög faluban
- Mennyit kereshetünk havonta főbérlőként?
- Ezektől nem szabadulsz - Eladhatatlan lakások Budapesten
- A szabályozás agyonvágta a lakáshitelezést
- CBRE: Közép-Európát unják az ingatlan befektetők?








