Az 50 ezer forintos bérlakások mennek a legjobban

Az ingatlan.com statisztikái szerint a bérlakás-keresések száma 2010-ben eddig folyamatosan a korábbi évek csúcsszintjén mozgott.

Úgy tűnik, hogy a válság hatására a költözni vágyók elmozdultak a bérlemények irányába. Az albérleti díjak a túlkínálat miatt csökkentek az elmúlt egy évben mintegy 10 százalékkal. Bár alapvetően jobb a bérlők alkupozíciója a túlkínálat miatt, a júliusi-augusztusi időszakban, a főiskolai-egyetemi beiratkozások előtt verseny alakul ki a jó lakásokért. Ez az időszak jó lehetőség lehet a tulajdonosoknak a magasabb bérleti díj elérésére.

2010. első hat hónapjában az ingatlan.com-on a bérlésre kínált ingatlanokra futtatták le az összes keresés 14-16 százalékát. Ez az arány a korábbi években csak a nyár végi albérlet-csúcsszezonra volt jellemző, a tavaszi hónapokban 10 felhasználói keresésből 9 eladó ingatlanokra vonatkozott.

Átlagosan 1500-2000 forint között mozognak Budapesten a négyzetméterenkénti albérleti díjak. Az I. kerületben a legmagasabb, közel 2600 forint az egy négyzetméterre eső átlagos bérleti díj. A legolcsóbb budapesti albérletek a XVII. kerületben vannak: ott 1000 forint egy átlagos állapotú egy-másfél szobás lakás négyzetméterre eső bérleti díja. A vidéki nagyvárosi árak a budapestinek csupán a felét-kétharmadát teszik ki: 1000 forint körüli a négyzetméterenkénti átlagos bérleti díj, de már 2-300 forint/négyzetméter áron is találunk albérleteket.

Amíg a válság előtt egy 2 szobás, újépítésű lakás 100 ezer forintba került havonta, most csupán 70 ezer forintba. Júliusban megélénkül a lakásbérlet-piac, hiszen a diákok ekkor kezdik el nézegetni az ingatlanokat.

Általában az alacsonyabb árkategóriájú, vagyis 50-70 ezer forint bérleti díjú, 2 (ritkán 3) szobás lakásokat keresik 1 évre - a VI.-VII.-VIII.-IX. kerületben, a Nagykörút környékén, a 4-6-os villamos vonzáskörzetében, vagy Budán, a XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtérig, illetve a Műegyetem környezetében.

A diákok bútorozottan veszik ki a lakásokat, viszont e tekintetben nincsenek extra igényeik, a lényeg, hogy alacsony legyen a rezsi. Kedvelt lakástípus az újépítésű, hiszen például a IX. kerületben 60-70 ezer forintért már 1,5-2 szobás új építésű lakást bérelhetünk, míg egy belvárosi használt, 2 szobás lakás 80 ezerbe is kerülhet. Az újépítésűben sokszor új bútorok vannak, modern és jó a belső elrendezés, és főképp alacsony a rezsi, mivel jó a szigetelés, korszerű a fűtési rendszer és alacsony a belmagasság.

Forrás: Világgazdaság online

Lakás és lakópark ajánló

Unipark Buda

Bartók Béla út

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

Pesti Ház - Átrium 2

Dévai utca 19

Völgy Liget

Völgy utca 10.

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső