Budapesti albérleti árak Debrecenben

A válság első évéhez képest idén már nem csökkennek egyértelműen az albérleti díjak. Főleg az olcsóbb kategóriában a lakásvétel (és hitelfelvétel) elhalasztása miatti keresletnövekedés fékezte meg az árak további esését.

A nagyobb egyetemi városokban és a frekventált budapesti kerületekben így tavalyhoz képest legfeljebb 5-10%-kal mérséklődtek a bérleti díjak, de sok helyen (pl. Győr, Gödöllő, Szeged, Miskolc, Debrecen) a 2009-es szinten maradtak. Panellakások esetében ugyanakkor a válság alatti árcsökkenés elérheti a 20%-ot is, pl. Szolnokon.

Ugyanígy, az alkupotenciál is jelentősen szűkült. Ennek alapja, hogy a hirdetők reagáltak a piaci körülményekre, és a reálishoz jobban közelítő árakat adnak meg, mint tavaly. Emellett a bőséges kínálat teremtette verseny is visszafogott árazásra kényszeríti a tulajdonosokat. Tízezer forintos nagyságrendnél ráadásul eleve kisebb lehetőség van tovább faragni az árakból. Ennek megfelelően, a legtöbb egyetemi városban legfeljebb 5-10%-ig lehet elmenni a végleges alku során, de van, ahol nincs helye alkunak. Így például Győrött, Szegeden, vagy a pesti belvárosban általában a hirdetett áron veszik ki a lakásokat; azaz, üzlet csak a jól árazott ingatlanok esetében köttetik.  

Az egy városon belül a bérleti díjakban megmutatkozó különbséget első körben leginkább az egyetemtől való távolság, illetve a lakás- és fűtéstípus (lényegében tégla vagy panel) magyarázza. A legtöbb egyetemi városban a legjobb lakások (azaz az egyetemhez közeli téglalakások) átlagos bérleti díja 50-60 ezer Ft/hó, kétszobás, átlagos állapotú ingatlan esetében. Szolnok és Veszprém ennél olcsóbb, Debrecen ugyanakkor a – vidékinél 15-25%-kal magasabb – fővárosi árakkal vetekszik. Az egyetem távolsága 15-20%-kal jelenik meg az árban, azaz a távolabbi lakások (minden más paraméter egyezése esetében) ennyivel olcsóbbak.

Az egyetemhez közeli panellakások árban nagyjából összevethetők a kedvezőtlenebb elhelyezkedésű téglalakásokkal; Gödöllőn és Székesfehérváron, kedvező fekvésük miatt még drágábbak is azoknál. Itt ugyanakkor fontos szempont, hogy a lakás önállóan szabályozható és mérhető fűtésű legyen. A legkevésbé vonzó kategória, az egyetemtől távoli panellakások bérletével havonta további 5-10 ezer forintot lehet spórolni; a többlet utazási, illetve rezsi költségek miatt ugyanakkor a havi összköltség emelkedhet. Nem véletlen tehát, hogy ezek a lakások azok, amiket nagy részben a későn eszmélő egyetemisták vesznek majd ki augusztus végén. Mindenesetre, csak a lakástípus és elhelyezkedés alapján akár 40%-os bérleti díj különbség is adódhat egy városon belül (pl. Szeged esetében).            

Budapesten az egy kerületen belüli, illetve egymáshoz közeli több felsőoktatási intézmény miatt a távolság a vidéki városokhoz képest jóval kevésbé meghatározó.

A belvárosi és egyetemhez közeli elhelyezkedés favorizálása mellett (pl. Debrecenben Nagyerdő, a XI. kerületben Lágymányos, Győrött Révfalu az igazi diákközpontok) a legfontosabb albérlet-választási szempontok a már említett, és a rezsiköltséget meghatározó fűtési mód (egyedi szabályozás és mérés), valamint a lakás állapota és felszereltsége. Vannak városok / kerületek (pl. Szolnok, Miskolc, Székesfehérvár, XI. kerület), ahol – a lakáskínálat vagy elhelyezkedés sajátosságai miatt – a panelek iránt is élénk a kereslet. E paraméterek alapján mára a diákok egyre körültekintőbben választanak lakást. A részletes internetes előkutatást követően sok ingatlant megnéznek, míg végül választanak.

A válság természetesen visszavetette a bérlet helyett inkább – nagyrészt befektetési céllal – diák gyermeküknek lakást vásárlók keresletét. (Ők általában csak az első tanév után vesznek lakást, amikor biztossá válik, hogy a gyerek a tanintézményben marad.) Aki viszont megteheti, annak továbbra is ésszerű alternatíva lehet az egyetemi városokban az ingatlanvásárlás. Egy jelentős különbség azonban a két csoport között, hogy míg a vásárlók a kisebb lakást keresik (tehát nem cél, hogy a gyerek egyetemi évei alatt mással is megossza az albérletet költségminimalizálási céllal), a bérlőknél a két-három külön nyíló szoba a favorit.

Egy külön, jól lehatárolható csoportot képviselnek a külföldi diákok. Ők akár 20-30%-kal magasabb árakat is tolerálnak, így a legjobb minőségű lakásokat keresik. Néhány vidéki városban, ahol ilyen ingatlanokból szűk a kínálat, hajlandók akár a nyári hónapokat is fizetni, amíg hazamennek, és üresen áll a lakás. Az európai külföldiek ezen kívül jobban elfogadják a hirdetési árakat; ha megtetszik nekik a lakás, nem feltétlenül bonyolódnak alkuba.

Forrás: Otthon Centrum

Lakás és lakópark ajánló

Forest Hill

Pusztakúti út 10

Somfa Liget

Makk utca 3.

Fillér 53

Fillér utca 53

Citizen Park

Jász utca 34-42.

Reviczky Liget

Reviczky Gyula utca 6

Új Bokréta Ház Budaörs

Károly király utca 79-83.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső