Az Európai Unió előírásai szerint egyébként egy évtized múlva már szerte a kontinensen csak olyan házak épülhetnek, amelyek energia szempontjából önellátók.
A Wing Zrt. fejlesztésében megvalósuló, a tervek szerint tíz évig tartó projekt tervezője az angol Foster Partners, amely először vesz részt magyarországi beruházásban. A nevéhez fűződik egyebek mellett a berlini Reichstag újjáépítése, a londoni városháza vagy a pekingi repülőtér.
A Millenniumi Városközpont folytatásának szánt Duna Passage kerületi szabályozási tervét a múlt hónapban fogadta el Ferencváros önkormányzata, és arra már a főváros is rábólintott. A Vituki hajdani telkére és környékére a londoni székhelyű tervező cég ívelt vonalú, sajátosan legömbölyített lakóházakat, irodatornyokat álmodott meg. A ma még omladozó raktárakkal, elhagyott gyárudvarral tarkított területen épülnek meg egyebek mellett Budapest legmagasabb új kivitelezésű lakóházai.
"A Wing 2006 óta vásárolta fel folyamatosan a különféle tulajdonosoktól a telkeket, a Vituki magas székháza azonban egy kis területtel továbbra is az intézeté marad" - mondta el Noah M. Steinberg, a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója tegnapi tájékoztatóján.
- Szinte alig van már Buda új üzletközpontjának üres üzlete
- 2011. évi "CIJ Awards" mindhárom díjnyertes épületét a Market kivitelezte
- Jövő ősszel nyit Budapest első környezettudatos üzletközpontja, a Hegyvidék
- Személyre szabott ösztöndíj lakótelepi szegény gyerekeknek
- Superbrand lett a WING
- Megkezdték az ország első környezettudatos üzlet- és szolgáltató központjának építését a XII. kerületben
- A WING a lakótelepi gyerekszegénység ellen küzd
- Felavatták az új Market székház Nívódíját
- Épül a Hegyvidék Központ
- Az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor avatják fel a WING által fejlesztett Európai Unió Házát








