Pintér Sándor belügyminiszternek egy képviselői kérdésre adott írásos válasza alapján építményadóból 82,5 milliárd forint, magánszemélyek kommunális adójából 11 milliárd forint bevétele származhat a helyi önkormányzatoknak, a múlt évi 81, illetve 11 milliárd forinthoz hasonló nagyságrendben. Az önkormányzatoknak 1991 óta van lehetőségük helyi adót, közte a lakosságot is terhelő építményadót, vagy magánszemély esetében kommunális adót bevezetni. A jelenleg hatályos törvény szerint az építmény négyzetméterben számított hasznos alapterülete alapján, vagy az építmény korrigált forgalmi értékének százalékában lehet megállapítani az adót. Az előbbi esetében négyzetméterenként maximum 1100 forintot vagy a korrigált forgalmi érték legfeljebb 3,6 százalékát lehet kiróni.
A legfrissebb adatok szerint a múlt év elején 803 településen kellett építményadót és 2284 településen a magánszemélyeknek kommunális adót fizetni - olvasható a miniszteri válaszban. Az építményadó jellemzően nem lakáscélú épültek adója, a magánszemély kommunális adója pedig a lakások adóztatását jelenti. Tételes kimutatásról a miniszter nem tudott beszámolni a válaszban, de megjegyzi, hogy a tapasztalatok alapján magánszemélyeknek akkor kell építményadót fizetniük, ha az adott lakás nem szolgál a tulajdonos otthonául. A helyi önkormányzatok - például szociális megfontolás alapján - kedvezményt is adhatnak. Így a lakások építményadójából és a magánszemélyek kommunális adójából együttesen évi 14-15 milliárd forint folyhat be. Az írásos válasz szerint egy átlagos, bérbe adott lakás utáni maximális adóösszeg a fővárosban egy-két havi piaci bérleti díjjal egyezik meg. A belügyminiszter álláspontja szerint az ingatlanok adóztatása a települési önkormányzatoknál "jó kezekben" van a helyi viszonyok jobb ismerete miatt. Az építményadó-bevallást csak tulajdon-átruházás vagy az ingatlan alapterületének változása esetén kell benyújtani - jegyzi meg az írásos válaszban a belügyminiszter - hozzátéve, hogy ezért nem jelent elviselhetetlen növekedést az adminisztrációs terhekben.
- Elfogadták a fordított áfáról szóló törvényt
- K&H-vezér: az ügyfelet terhelje a tranzakciós díj
- Már nem éri meg nyugdíjasként vállalkozni
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Adóbevallás ma éjfélig: milyen hibákat vétünk?
- Tranzakciós adó: semmi sincs még kőbe vésve
- Augusztustól itt az új adó
- Giró-Szász: Semmiféle központi ingatlanadó nem lesz
- Véget ér az offshore-amnesztia
- Jön a tévéadó?








