Ugyanakkor a forinthitel után fizetendő törlesztőrészletet megemelheti az alapkamat emelése, tehát mindennél fontosabb a felelős gazdaságpolitika.
Mivel a lakásra felvett hitelek háromnegyede idén már forint alapú, és az euró alapú hitelekhez valamivel magasabb önerő szükséges, érdemben nem mozdít nagyot a piacon az a bejelentés, miszerint a devizaalapú hitelekhez nem lehet jelzálogjogot bejegyezni.
A miniszterelnöki bejelentés egy piaci tendenciát erősít - vélik banki szakértők. Többen hangsúlyozták: a válság óta az ügyfelek kockázattűrő képessége alacsony, és inkább választják a forinthitelt, még akkor is, ha az euróhitel kamata alacsonyabb. Márpedig alacsonyabb - mondta Mihálovits András, a penzcentrum.hu szerkesztője.
Önmagában tehát ez az intézkedés nem vált ki hitelfolyósítás-csökkenést a lakáspiacon, ugyanakkor azt nem árt tudni, hogy a forinthitelt törlesztő-részlete sem fix, a jegybanki alapkamat változását, érvényesíteni lehet és kell is a bankoknak.
Az, hogy jelzálogjog bejegyzése nélkül devizahitelt adjon egy pénzintézet, elvben lehetséges, de valószínűleg nagyítóval sem lehet olyan ügyfelet találni, aki a személyi kölcsön kamatával vetekedő, mondjuk, 30 százalékos kamat mellett kíván felvenni 5-10, vagy urambocsá' 15 millió forintot.
Mindenesetre, ha a kormány által is kívánt tartósan alacsony kamatkörnyezet lesz a jövőben, akkor nincs ok aggodalomra, a bankok számára a forinthitelek portfólió minősége jobb lesz, és az ügyfél is biztos lehet abban, hogy tudja fizetni álmai lakásának törlesztő-részleteit. A tartósan alacsony kamatkörnyezet pedig a felelős magyar gazdaságpolitika és a nemzetközi piaci környezet függvénye.
- Vége az alkalmi lakásvételnek?
- Százmilliárdokat kell visszafizetniük a bankoknak a devizahiteleseknek!
- Megszűnik a kiváltó hitel az Ersténél
- Újra felfutóban a lízingpiac
- Otthonteremtés: Januártól jelentősen csökken az önerő mértéke, a bankadó és beindul a bérlakáspiac is
- PSZÁF: Ők a legproblémásabb bankok és biztosítók
- Gyorsan dönthet a parlament a devizakölcsönök árfolyamáról
- Több tízezer magyar devizahiteles gyermeke kerülhet utcára
- Spirálban az ország: a reálhozam és az szja változások sem élénkítik a gazdaságot
- 10 százalékkal olcsóbban lehet eladni panelt, mint tavaly ilyenkor








