Elindul az építkezés a Városréten

Győr új városrészében a Városréten pár héten belül elindul az építkezés. A múlt héten jogerőre emelkedett az első két épülettömb építési engedélye, így a két beruházó a Heitman és az Engel csoport a kivitelezőkkel történő tárgyalások után megkezdik az első, az Amarillisz ház építtetését, melyet pár hónappal később a második épület a Tulipán ház követ majd.

A 45 hektáros területen az építkezés 4 ütemben valósul meg. A következő év őszétől több száz új lakás átadására kerül majd sor. A több évtizedes befektetői múlttal rendelkező Heitman és Engel csoport legfőbb koncepciója, hogy Győr új városrészében a Városréten magas színvonalú életminőséget alakítson ki. Így az újonnan épülő lakások mellett az óvoda, az iskola, az orvosi rendelő, bank és postahivatal, valamint rengeteg szolgáltatás és üzlet várja majd a Városrét lakóit. Befejezés előtt áll a következő, szám szerint a harmadik lakóház részletes terve is, amely a Duna-parthoz közel épül majd, s az értékesítés néhány hét múlva kezdődik. Az Engel Group szakemberei úgy értékelik, hogy az eddigi kommunikációnak köszönhetően Győr lakói átlátják, hogy a projekt milyen nagy hatással, lehet a környék fejlődésére. Az Engel Group Interneten is megkérdezte Győr polgárait arról, melyik városnegyedet kedvelik a legjobban, ha tehetnék, hol szeretnének új lakást vásárolni. A wwww.gyor-online.hu oldal szavazása szerint Győr 16 felsorolt városrésze közül a szavazók 18%-a tette le voksát a Városrét mellett. A Győr városfejlesztése szempontjából kivételes jelentőséggel bíró projekt lényeges része a regionális központtá válás sokrétű folyamatának. Az új városnegyed szervesen illeszkedik majd Győr történelmi városnegyedeihez, ugyanakkor XXI. századi életformát képvisel. Az új városrész egyszerre felel meg a funkcionális, esztétikai és gazdaságossági elvárásoknak, valamint természeti, társadalmi és épített környezetükkel harmonikus viszonyban áll, külső és belső megformálásában a következetesen végigvitt építészeti gondolat által szellemi értéket képvisel majd. A beruházóról: A fővárosi Sun Palace lakóparkot és a győri Városrét projektet elindító Engel Group Izraelben és Európában több lakó- és irodaépületet, bevásárlóközpontot, logisztikai centrumot és közintézményt épített az elmúlt időben. A régióban 2000-óta kilenc nagy beruházást kezdett el a befektetői csoport, amelyek közül három Magyarországon valósul meg. Hasonló projekteken dolgoznak a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Németországban is, ám a kutatások azt mutatják, hogy leginkább hazánkban érdemes beruházni. Itt a fizetőképes kereslet nagyobb a jó minőségű új lakások iránt. Az Engel Group európai befektetéseiben 5O százalék tulajdonosi hányaddal rendelkezik a chicagói Heitman csoport is, amelynek neve szintén nem ismeretlen az ingatlanpiaci szektorban. Az elmúlt tíz évben 17.000 lakás építéséhez járult hozzá a befektetői csoport, amelynek értéke meghaladja a 2.4 milliárd dollárt. A Heitman Európában is a legnagyobb befektetők közé sorolható. A cég vezetői korábban sajtóközleményben hirdették ki, hogy 300 millió euro-t fektetnek európai logisztikai központok fejlesztésébe. A befektetések oka, hogy az EU bővítésével újabb piaci lehetőségek nyílnak meg ezen a területen.

Lakás és lakópark ajánló

Hunyadi Park

Keményvíz utca 1

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

Új Bokréta Ház Budaörs

Károly király utca 79-83.

Allure Residence Budapest

Vágóhíd utca 3.

Park Város Lakópark

Fűtőház utca 1-27.

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső